![]() |
![]() |
Alkalmazási példák |
Az M0 Északi Duna-Híd építésének IP kamerás megfigyelése |
Készítette: RG-Net Kft. |
Nagy érdeklődés övezi az M0 Északi híd építését a médiában, így talán nem véletlen, hogy a dunaújvárosi hídhoz hasonlóan ehhez is készíthettünk beruházásmegfigyelő rendszert. | |
A feladat hasonló volt
a dunaújvárosi hídnál megoldotthoz. A különbség az volt, hogy itt nem GPRS rendszerben kellett a kameráknak képeket feltölteni, mivel megapixeles felbontás mellett ez nem lett volna gazdaságos, és nehézségekbe ütközött volna a kivitelezése is. Ezért itt mikrohullámú rendszert építettünk a kamerák, és az internet elérés közé. |
![]() |
A másik különbség, hogy
a híd itt tulajdonképpen két teljesen független szakaszból áll, így
nekünk is két független rendszert kellett kialakítanunk. |
|
![]() |
A rendszer 4 kamerából áll, melyek
a legkülönbözőbb helyeken kerültek felszerelésre. Egy kamerát egy toronydarura szereltünk fel, melynél fontos volt, hogy ki tudjuk küszöbölni a mozgásból eredő rezgéseket, illetve ilyen körülmények között is működőképes és stabil Wi-Fi rendszert tudjunk kiépíteni. A többi kamerát kifejezetten erre a célra felállított oszlopokra, illetve környező épületekre rögzítettük. |
Ennél a munkánál is Mobotix kamerák
megapixeles változatait használtuk, így nagy felbontású, részletgazdag
képek készülhetnek, illetve a beruházás befejezése után akár DVD minőségű
film is születhet az építés folyamatáról. |
![]() |
|
|